Tegye fel a kezét az, aki negyedévesen már elmondhatta magáról, hogy 6 országot megjárt, kétszer aludt szállodában, áthajózott az Északi tengeren, majd 1600 kilométert autózott és már kétszer ült repülőn is...?

Senki...? Hát én mindezt megéltem, hogy megismerjem az egész családomat, mert ők Magyarországon élnek és már nagyon akartak látni engem. Én is őket, persze, bár nekem még kicsit kusza, hogy ki kicsoda...de nagyon aranyosak!

Ugye el tudjátok képzelni azt a pillanatot, mikor Apa egy szép reggelen Edinburghban majdnem az egész házunkat becsomagolta, bepakolta az autónkba (plusz egy hatalmas tetőcsomagtartó), aztán beültetett engem és Anyát is, ezután beült az autó jobb oldalára (merthogy ami autónkon véletlenül felcserélték a kormányt sokak elmondása szerint) és azt mondta: irány Budapest!

Én nem nagyon tudtam, miről van szó, gondoltam megint sétálni megyünk a közelbe, de azt mondjuk nem értettem, miért kellett az összes játékomat Anya ölébe halmozni és ő miért törte magát annyira, hogy engem szórakoztasson. Például komplett bábműsort lenyomott nekem a zenélő polipommal és a mintás zsiráffal. Apa meg azt hajtogatta, hogy "hú ebből mi lesz, hú ebből mi lesz".

Az út első része elég sima volt, csak Angliába kellett menni (ország 1), ott is Newcastle-be, ahol várt minket egy hatalmas hajó, ami szinte egy úszó szálloda volt. Anya és Apa még a felszállás előtt bevett egy-egy tablettát, ha jól értettem azért, hogy ne lássák viszont az aznapi menüjüket a 16 órás komp út alatt. Nem értem, én is szoktam ilyet csinálni napjában többször is, de semmi rosszat nem látok benne. Hozzáteszem, egyre furcsábbnak találom, hogy ők soha nem esznek rendesen, valami kerek végű, vagy négyágú izével imitálják az evést, ráadásul olyan dolgokkal tömik a hasukat, ami távolról sem emlékeztet a finom tejecskére... Ha jobban átgondolom, tényleg nem lehetnek ezek szépek visszafelé...

Apropó evés: Anyáék a hajón vacsi után órákig fogták a hasukat és húdetelevagyokoztak, miután több körben hoztak maguknak mindenfélét hatalmas megrakott pultokról és a már fent említett tárgyak segítségével ették meg őket. Mivel mindez alatt én úgy éreztem, nem szórakoztatnak megfelelően, néhányszor rávilágítottam arra a tényre, hogy rég voltam Apa ölében. Persze mindig sikerrel jártam, és ha már ott voltam, azt is kipróbáltam, hogy azt észreveszi-e valamelyikük, hogy kilopom Apa hitelkártyáját a zsebéből (a hajó egyik boltja tele volt játékokkal). Úgy látszik, ebben még fejlődnöm kell egy kicsit, mert nemhogy észrevették, még le is fotóztak bizonyítékként. Ime: 

A szobánk egyébként egész jó volt, nekem például hatalmasnak tűnt és végre valahára Anyával és Apával aludhattam egy ágyban. Anya és Apa valami körbefalazott ágyról beszélt és jókat nevettek azon, hogy itt lehet a wc-n ülve zuhanyozni. Nekem ezek közül egyik sem ismerős, úgyhogy rájuk hagytam.

Olyan jól elringatott este a hajó, hogy kiterültem és reggelig húztam a lóbőrt... mit sem sejtve arról, hogy Anyáék nem fértek el tőlem rendesen és le sem húnyták a szemüket egész éjjel. Reggel Amszterdam kikötőjében ébredtem és ekkor már valami azt sugallta, hogy egy darabig nem fogom látni a jó kis ágyamat otthon.

Ahhoz képest, hogy Apa összesen annyi percet aludt, ahány éves vagyok én, nagyon ügyesen vezetett többszáz kilométert másnap, amikor is Hollandiából (ország 2) Németország (ország 3) felé vettük az utunkat. Hogy röviden összefoglaljam tapasztalataimat az országutakról és egész napos autózásról: jó nagyokat aludtam, érdekesnek véltem a benzinkutakon történő pelenkázást és evést, Anyának és Apának üzenem, hogy soha ne mondják azt legközelebb, amikor már evés időm van: elég lesz a következő pihenőhelyen megállni, most még olyan édesen alszik!

Németországban egy jó kis szállodában aludtunk, ahol egy kicsit megilletődtem, ezért Apát elszórakoztattam éjjel 2-ig, átvettem a helyét az ágyában és úgy döntöttem, én ott alszom, ő meg mehet az összecsukhatósba, ha akar. Így maradtunk aztán egy ágyban reggelig.

Másnap irány Ausztria (ország 4), ahol az országúton kívül semmit sem láttam, még szállodát sem, mert Apa egy lendülettel átvezetett rajta és este 9-re hipp-hopp Magyarországon (ország 6) voltunk. Ezt persze csak leírni tart rövid ideig, mondhatom próbára tették a türelmemet Apáék... Apa viszont nagyon büszke volt rám, szerinte én bírtam legjobban az utat, aztán ő következik a sorban és a legvégén Anya a harmadik helyezett, aki miattam aggódva néha kiborult.

Az út vége Gazdagréten végződött, ahol Évi Mami lakik. Hozzá mentünk legelőször és ott is aludtunk, ezzel megkezdődött a két hónapig tartó nagy kalandom, amely során számomra megszámlálhatatlan sok új arccal találkoztam, például láttam végre normális méretű embereket is, akik kb velem egyidősek voltak. Nagyon örültem, hogy végre eldumálhattam olyanokkal, akik ugyanúgy látják a világot, mint én. Az már csak hab volt a tortán, amikor megkóstolhattam a kezüket is!

Ekkor még nem gondoltam át, hogyha egyszer ide eljutottunk, akkor valahogy vissza is kell menni majd... De addigis elmondom néhány izgalmas élményemet Magyarországon.