Sokan azt hiszik, hogy egy újszülöttnek könnyű, mindenki rá figyel, csak szopizni kell, utána …-ni, majd tisztába tesznek (aki azt hiszi, hogy ez jó, az képzelje el, hogy hanyatt fekszik, egy nála kb hússzor nagyobb valaki levetkőzteti, megfogja a lábait, felemeli, és az intim részeit törölgeti, közben viccelődik a látványon… - na, ki akarja kipróbálni?), majd nézelődés, játék, alvás, aztán kezdődik minden előlről.
Na, ehhez képest elmesélem az egyik napomat:
Az eleje még rendben volt. Ahogy már leírtam, alvás, szopi, stb. . Anya – aki egyébként szerintem nagyon szép - viszont nem úgy viselkedett, mint szokott. Sokáig volt a fürdőszobában (Apa szerint mondjuk ebben nincs semmi extra…), és amikor előkerült alig ismertem meg. Mindenfélét kent magára, meg a haja is máshogy volt, meg nem is az itthoni ruhája volt rajta. Kérdően néztem Apára, aki erre elmesélte, hogy Anyának ma nagyon fontos dolga van, mert idegenvezetnie kell (említettem már előzőleg, hogy ebben segítettem sokat Anyának, amikor még a hasában voltam), ráadásul nagyon fontos embereket. Engem nem hatott meg, hogy miniszter, meg nagykövet, meg egy kultúrközpont igazgatója, meg újságíró, meg az Albannach (ez Skócia skótul, ha nem tudnátok) Egyesület elnöke, de Anyáék szerint fontos volt, hogy ők sok szépet lássanak Skóciáből. Apa elmesélte még, hogy közben meg elromlott az autónk, ami kicsit megnehezíti a programok lebonyolítását.
Ekkor úgy döntöttem, magam veszem kézbe a dolgokat. Anya elmentt busszal találkozni a vendégekkel, én meg rávezettem Apát, hogy együtt menjünk el a megjavított autóért (előtte persze kértem tápszert, mert Apa aranyos, csak nem jön belőle kaja). Szóval hívtunk taxit, utána átvettük az autót. Ezután Apát elkísértem a munkahelyére. Ott átnéztünk pár sürgős dolgot. Egy rövid hisztivel jeleztem, hogy indulnunk kell a Skót Parlamentbe, ahol elsősorban Anyával kellett találkoznunk, másrészt pedig hozzá akartam tenni a magamét a küldöttség látogatásához.
A küldöttség örült nekem, odajöttek, bemutatkoztak, én is megosztottam velük néhány gondolatomat, majd elvittük őket várost nézni, utána pedig Apa munkahelyére, ahol a delegáció más olyan szerencsés magyarokkal találkozhatott, akik Skóciában élnek, tanulnak. Ekkorra már megint éhes lettem, úgyhogy odaültem a konzul asztalához, és bekajáltam a tápszeremből (igen, megint ezzel szúrták ki a szemem!!! – én célozgattam Anyánál jobb lehetőségekre, de azt mondta, ilyenkor nem szokás szopizni). Ezután láttam, hogy innen már Apa egyedül is elboldogul, szóval Anyával hazamentünk,
Azért néha elgondolkozom: ha másfél hónaposan ilyen egy napom, akkor mi vár rám később?!?!
