Mivel már van két fogam, gondoltam Anya tudtára adom, ideje minden este fogat mosni. Ezért hát megragadtam az ő fogkeféjét és egy órán át el sem engedtem. A közben termelt nyálmennyiséget nem tudnám milyen mértékegységben kifejezni...
Azóta kaptam saját fogkefét és nagyon szeretem, amikor este eljön a fogmosás ideje (Anya szerint ez még változhat...).
Jelentem, már nem alszom el lépten-nyomon autózás közben. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy végre nem a hátsó ülés mintázatát kell bámulnom, hanem kaptam egy új ülést, amiben előre nézhetek. És amúgy is már nagy vagyok, ma éppen 7 hónapos!
Elfoglaltságaim csak most engedték meg, hogy újra klaviatúrát ragadjak. Ezt szó szerint is értem, hiszen játékaim között most már fellelhető egy használaton kívüli távirányító, számológép, kulcscsomó, illetve egy klaviatúra is. Apa szerette volna megelőzni, hogy azok között rendezkedjek, amiket ők a nyálban áztatás helyett teljesen más célokra alkalmaznak. Hogy mikre, egyelőre még nagyon ködös előttem...
De hogy ne szaladjunk ennyire előre, először is el kell újságolnom, hogy miken mentem keresztül december óta:
- Összefutottunk a Mikulással, akitől nemhogy nem ijedtem meg, hanem még az ölébe is ültem. Cserébe kaptam ajándékot is tőle, egy frankó kis tehenet, akivel azóta is nagyon jó barátok vagyunk, ott figyel a klaviatúra és a számológép között. Egyébként a Szerelmemnek, Bencinek is nagyon tetszett!
- Túlestem életem első nagy családi Karácsonyán! Apa és Anya vacsorája aznap összesen 15 fogást tartalmazott, mert mindkettőjük családját meglátogattuk és természetesen senkit nem sérthettek meg azzal, hogy nem ettek mindenből, ami csak az asztalon volt. Én csak kapkodtam a fejemet a sok csillogó, szikrázó bigyóra, ami körülvett. Hősiesen hanyagoltam az alvást aznap, nehogy már az Angyalkával ne találkozzak a Mikulás után...! Aztán valahogy mégis elbóbiskolhattam Apa ölében, mert lemaradtam róla, de rendes volt és legalább az ajándékokat ott hagyta nekem a csillogó, szikrázó micsoda alatt.
Az én ünnepi vacsim egyébként Apa hüvelykujja volt:
- Csodálatos, romantikus Szilveszterem volt! Képzeljétek, a Balatonon ünnepeltük az Újévet Vőlegényemmel, Bencivel, aki egyébként hozta a szüleit is, csakúgy mint én (valakinek csak kellett főzni ránk!). Apa és Apósom már első este elfáradtak egy kicsit, de szuper háromnapos buli kerekedett belőle. Két másik babával is megismerkedtem, Dorkával, aki névrokon, és Bobóval, akinek a kedvenc játéka a hosszabító. Talán jövőre majd kölcsönadja nekem...!
- Találkoztam Andrissal is, akivel egész jó barátok lettünk. Először megpróbáltuk megenni egymás kezét, vajon ízre bejövünk-e egymásnak, második találkozásunkkor együtt aludtunk a teraszukon, aztán megmutatta nekem a játékait, amiket meg is jelöltem (igen, összenyálaztam), de cserébe otthagytam nála a cumimat, hogy megnyugtassam, találkozunk még. A randi előtt nem voltam fodrásznál, ez a képen is látszik... csak Benci számára vagyok hajlandó belőni a sérómat!
- Ezen kívül kaptam oltásokat (ezekről inkább nem is ejtek több szót), van már két fogam is alul, februrár óta simán mennek a kötelező baba gyakorlatok, úgy mint hason fekve játszadozás, fordulás hasra és vissza, profin használom a kezemet, legfőképpen a játékokon lévő cimkék órákon át való vizsgálatára. Bár az ősök szerint még nem tudatosan, de tökéletesen mondom már, hogy Apa! Evés közben a "p" betűt jól meg is berregtetem, ezzel juttatva egy kis sárgarépát, sütőtököt és egyebet Anya hajára és szemébe. Szerintem ugyanis jól áll neki.
Az új ízek még nem nagyon jönnek be, bár a sárgarépát szeretem és a sütőtökkel is barátkozom. A gyümölcsökkel jó haverok vagyunk, a legjobb közülük a banán, azt minden formában fogyasztom. Ami viszont a Világ legborzalmasabb dolga, az a tápszeren túl minden létező folyadék. Az arcom totális eltorzulásával és hidegrázással kell Anya tudtára adnom, hogy: ennek még nincs itt az ideje!!!!
Búcsúzóul egy kép az etetőszékből (igen, ez is van már és imádom!), arcomon az aznapi menüvel:
Tegye fel a kezét az, aki negyedévesen már elmondhatta magáról, hogy 6 országot megjárt, kétszer aludt szállodában, áthajózott az Északi tengeren, majd 1600 kilométert autózott és már kétszer ült repülőn is...?
Senki...? Hát én mindezt megéltem, hogy megismerjem az egész családomat, mert ők Magyarországon élnek és már nagyon akartak látni engem. Én is őket, persze, bár nekem még kicsit kusza, hogy ki kicsoda...de nagyon aranyosak!
Ugye el tudjátok képzelni azt a pillanatot, mikor Apa egy szép reggelen Edinburghban majdnem az egész házunkat becsomagolta, bepakolta az autónkba (plusz egy hatalmas tetőcsomagtartó), aztán beültetett engem és Anyát is, ezután beült az autó jobb oldalára (merthogy ami autónkon véletlenül felcserélték a kormányt sokak elmondása szerint) és azt mondta: irány Budapest!
Én nem nagyon tudtam, miről van szó, gondoltam megint sétálni megyünk a közelbe, de azt mondjuk nem értettem, miért kellett az összes játékomat Anya ölébe halmozni és ő miért törte magát annyira, hogy engem szórakoztasson. Például komplett bábműsort lenyomott nekem a zenélő polipommal és a mintás zsiráffal. Apa meg azt hajtogatta, hogy "hú ebből mi lesz, hú ebből mi lesz".
Az út első része elég sima volt, csak Angliába kellett menni (ország 1), ott is Newcastle-be, ahol várt minket egy hatalmas hajó, ami szinte egy úszó szálloda volt. Anya és Apa még a felszállás előtt bevett egy-egy tablettát, ha jól értettem azért, hogy ne lássák viszont az aznapi menüjüket a 16 órás komp út alatt. Nem értem, én is szoktam ilyet csinálni napjában többször is, de semmi rosszat nem látok benne. Hozzáteszem, egyre furcsábbnak találom, hogy ők soha nem esznek rendesen, valami kerek végű, vagy négyágú izével imitálják az evést, ráadásul olyan dolgokkal tömik a hasukat, ami távolról sem emlékeztet a finom tejecskére... Ha jobban átgondolom, tényleg nem lehetnek ezek szépek visszafelé...
Apropó evés: Anyáék a hajón vacsi után órákig fogták a hasukat és húdetelevagyokoztak, miután több körben hoztak maguknak mindenfélét hatalmas megrakott pultokról és a már fent említett tárgyak segítségével ették meg őket. Mivel mindez alatt én úgy éreztem, nem szórakoztatnak megfelelően, néhányszor rávilágítottam arra a tényre, hogy rég voltam Apa ölében. Persze mindig sikerrel jártam, és ha már ott voltam, azt is kipróbáltam, hogy azt észreveszi-e valamelyikük, hogy kilopom Apa hitelkártyáját a zsebéből (a hajó egyik boltja tele volt játékokkal). Úgy látszik, ebben még fejlődnöm kell egy kicsit, mert nemhogy észrevették, még le is fotóztak bizonyítékként. Ime:
A szobánk egyébként egész jó volt, nekem például hatalmasnak tűnt és végre valahára Anyával és Apával aludhattam egy ágyban. Anya és Apa valami körbefalazott ágyról beszélt és jókat nevettek azon, hogy itt lehet a wc-n ülve zuhanyozni. Nekem ezek közül egyik sem ismerős, úgyhogy rájuk hagytam.
Olyan jól elringatott este a hajó, hogy kiterültem és reggelig húztam a lóbőrt... mit sem sejtve arról, hogy Anyáék nem fértek el tőlem rendesen és le sem húnyták a szemüket egész éjjel. Reggel Amszterdam kikötőjében ébredtem és ekkor már valami azt sugallta, hogy egy darabig nem fogom látni a jó kis ágyamat otthon.
Ahhoz képest, hogy Apa összesen annyi percet aludt, ahány éves vagyok én, nagyon ügyesen vezetett többszáz kilométert másnap, amikor is Hollandiából (ország 2) Németország (ország 3) felé vettük az utunkat. Hogy röviden összefoglaljam tapasztalataimat az országutakról és egész napos autózásról: jó nagyokat aludtam, érdekesnek véltem a benzinkutakon történő pelenkázást és evést, Anyának és Apának üzenem, hogy soha ne mondják azt legközelebb, amikor már evés időm van: elég lesz a következő pihenőhelyen megállni, most még olyan édesen alszik!
Németországban egy jó kis szállodában aludtunk, ahol egy kicsit megilletődtem, ezért Apát elszórakoztattam éjjel 2-ig, átvettem a helyét az ágyában és úgy döntöttem, én ott alszom, ő meg mehet az összecsukhatósba, ha akar. Így maradtunk aztán egy ágyban reggelig.
Másnap irány Ausztria (ország 4), ahol az országúton kívül semmit sem láttam, még szállodát sem, mert Apa egy lendülettel átvezetett rajta és este 9-re hipp-hopp Magyarországon (ország 6) voltunk. Ezt persze csak leírni tart rövid ideig, mondhatom próbára tették a türelmemet Apáék... Apa viszont nagyon büszke volt rám, szerinte én bírtam legjobban az utat, aztán ő következik a sorban és a legvégén Anya a harmadik helyezett, aki miattam aggódva néha kiborult.
Az út vége Gazdagréten végződött, ahol Évi Mami lakik. Hozzá mentünk legelőször és ott is aludtunk, ezzel megkezdődött a két hónapig tartó nagy kalandom, amely során számomra megszámlálhatatlan sok új arccal találkoztam, például láttam végre normális méretű embereket is, akik kb velem egyidősek voltak. Nagyon örültem, hogy végre eldumálhattam olyanokkal, akik ugyanúgy látják a világot, mint én. Az már csak hab volt a tortán, amikor megkóstolhattam a kezüket is!
Ekkor még nem gondoltam át, hogyha egyszer ide eljutottunk, akkor valahogy vissza is kell menni majd... De addigis elmondom néhány izgalmas élményemet Magyarországon.
