Megint eltelt néhány hét, és újabb sikerekkel büszkélkedhetek! A legutóbbi lámpás bravúromat tovább fejlesztettem és most már ki is tudom mondani, hogy az bizony a lámpa. Legtöbbször csak arra szánok energiát, hogy a szó végét mondjam ki, azaz 'Pá', de olykor veszem a fáradtságot és a lámpára nézve közlöm: 'ámpá'.
Naná, hogy az Apa szót is tudom már, de azt Apa szerint nem mondom olyan kifinomultan és kellő átérzéssel, mint ahogy a 'Pá'-t ajkaimra veszem és közben átszellemülve bámulom a lámpát. Az Apa szót simán letudom egy ÁPÁ-val, de természetesen Apa ettől is nagyon boldog. A baba szót is tudom mondani, de még gőzöm sincs, hogy mit jelent. Majd egyszer biztos rájövök...
Ezen kívül tudom utánozni a kutyusok hangját, Mamim segítségével tanultam meg, aki mostanában sokat vigyázott rám és mesélt egy szép könyvből. Ha kutyát látok, már meg is tudom szólítani: 'váu váu'!
Tudok már két szemmel kacsintani, imádok ilyet játszani Anyáékkal, de még az utcán sétáló bácsikkal és nénikkel is.
Tudom, mit jelent a 'nem', és a fejemet is ügyesen rázom. Például akkor is, ha olyan dologgal akarnak megetetni, ami nem nagyon jön be első ránézésre. Nem beszélve a pohár számhoz való közeledéséről. Pfujjjj!
Ja, és egész stabilan állok, nem nagyon esek már el és régóta tudok ülni is, amit Anyáék reklamáltak, de ezek nem olyan nagy ügyek.
Imádom a pirítós kenyeret, a tésztát, a virslit, az áfonyát, a szőlőt, viszont inni még mindig utálok. Talán majd ha feltalálják a folyékony virslit... Tegnap már garnéla rákot is kóstoltam, egyből be is nyomtam 5-6-ot belőlük. 
